Kispál és a Borz
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Repülj vissza
 
Szavazz
Mi volt a zenekar legnagyobb dobása az elmúlt húsz évben?

Csinibaba (Kicsit szomorkás)
Ha az életben
Lovasi mondásai
Bevették Dióssy-t a zenekarba
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Bálnák ki a partra

BÁLNÁK KI A PARTRA

0 óra 2 perc

Ládákkal jöttek
Lányok, fiúk, vegyest
Nyár volt túl meleg
Így aztán szerelmesest
Játszottak és tánc után
Pár perccel múlt 0 óra
Amikor elmentek fürdeni
Meztelenül a bányatóra

A pénz meg csak úgy jött
Ahogy zsír rá a húsra
Bálnák, ki a partra
Mindenki akarja
Hogy a világ is megtudja
Szeretni kell ezt

Csak az van amit szeretsz
Az ördög is angyal
0 óra 2 perc és a
Forever janggal
Indítjuk a napot
Kedves hallgatóink
Mindent összefröcskölt már
A holdsugár máma ott kint

Tehát vigyázzanak az úton
Akik indulnak haza
Inkább délre kéne menni
Ott semmi nem annyira kemény
Akik élnek azok délnek mennek
Akik haldokolnak északnak
Majd üdítőznek a vitorláson
És integetnek ha elhagynak
Valakit

Indítjuk a napot
Kedves hallgatóink
Mindent összefröcskölt már a holdsugár
Máma ott kint
A kertben illatokkal
Játszottak a szagok
Persze a szagok győztek most is
De jók voltak az illatok is

A pénz meg csak úgy jött
Ahogy a zsír rá a húsra
Bálnák, ki a partra,
Mindenki akarja
Hogy a világ is megtudja
Hogy akik élnek azok délnek mennek
Akik haldokolnak északnak
vagy üdítőznek a vitorláson
És integetnek ha elhagynak
valakit

 

A homlokom hozzád nyomom

A homlokom hozzád nyomom
A te homlokodhoz az enyém
Nem kell hogy beszélj hozzám
Meg a kóládból se kérek én
Nem kell hogy törölgesd
Valami puhával az arcom
Ne is suttogj ment a szifonnak
A beletekert patron

Annyi hogy csak bent egyedül
Kardozok valami szarral
De majd mindjárt győzök és
Feljön a Nap és ettől hajnal
Lesz mi meg kint a parton
Ölelkeztünk a fényben
Aztán a hullámok közé futunk
És eltűnünk a messzeségben
De a homlokom addig hozzád nyomom
A Te homlokomhoz az enyém
Aztán belenézek a szemedbe
Te meg visszanézel belém

És nem látod hogy bent egyedül
Kardozok valami szarral
De majd mindjárt győzök és
Feljön a Nap és ettől hajnal
Lesz ám.
Annyi csak hogy bent egyedül
Kardozok valami szarral
De majd mindjárt győzök és
Feljön a Nap és ettől hajnal
Lesz de már nem figyeljük
Mással mi van s hogy
Buli van az összes szomszédunknál
Az lehet de a mienk jobb

Mert nekünk egész éjjel táncolni kell
Hogy nehogy meghalljak
A nőm meg rendes és táncol ő is
Hadd kopjon a parkett-lakk
Aztán megunja hogy ezt is lehet
A Holdat nézi minek fogy
Minek tűnik minden úgy el
Hogy nekünk attól lesz több meg jobb

 

Emese

Emese jött és megállt
A gyógyszertárba és arra várt
hogy a tudomány leszállítsa azt a szert
Amitől jobban lesz és várta
Egész nap, bedagadt a lába
És késő lett és a "vény nélkül" ablakból
Kihajolt egy férfi és mondani kezdte
Hogy Emese, de ő közbeszólt erre
Hogy én csak egy gyógyszerre várok
hogy itt ne fújjon az a rossz szél
És a fejére mutat, az ujján lángok
Pattognak és csodát látott
Az egész Lusta Kígyó Gyógyszertár
Mert olyan szél lett, hogy a lángot
Elfújta és aztán rángott
Az arca míg az ajtóig kísérték
Emese most már indul a buszod
Menj haza szépen, látszik hogy tudod
Hogy meg vagy bolondulva
S holnap ne gyere újra

 

Keringő

Kinn a parton arany fényben
Férfiak, nők fekszenek
Nagy hajókkal a háttérbe'
Én a büfében leszek
Épp azt fejtem meg, hogy mennek
A nagy dolgok körbe-körbe
Ezüst tálról felindul a Hold
A Nap belefordul egy vasvödörbe
A vasvödröt fölemeli
Egy arra járó nő s nekem
Adja hogy ezt hozd hazáig
S ott keringőzünk majd meztelen
Reggel kelünk, a vödör üres
Ezüst tálon fekszik a Hold
Partra megyek fröccsöt inni
Minden úgy lesz ahogyan volt
Kinn a parton arany fényben
Férfiak, nők fekszenek
Nagy hajókkal a háttérben
Én a büfében leszek

 

Egyedül járok

Egyedül járok s nem messzire
De ez még nem baj, mer" így is jó

De megnézném a házad fákkal
A vonatodra várnék mer' várni jó

A város szélén kéne lakni
Ott már megállnak a teherhajók
A házat a kerttel felpakolni
Mikor kikötnek a teherhajók

Malac ábrák a fejem falán
Hol voltál amíg szerettelek
Most köpködhetnék a nagy vizekre
És állhatnánk amíg a hajó megy
Ősz lesz hideg és senki se jöhet
Nyelved ment a kagyló húsa
Homlokodon árnyak mennek
Mint tó alján a vízi csiga

 

A magyarság tengerérzése

Szeretné minden
Nő itt hogy innen
Hatalmas erő
Ragadja ki. Ő

Vergődne persze
Hogy kérem tegyen le
Vár engem otthon
A családom, hát hagyjon

De a bikini-felsőt már lazán dobja hátra
A vitorláson amin elmegy Afrikába

Szeretné minden
Férfi, hogy innen
Ne vigyék a nőket
Vagy hozzák vissza őket
Vagy utánuk mennek
Vitorlást vesznek
Nőkre találnak
És fröccsöznek amíg horgásznak

És a bikini-felsőket dobálják halomba
Annyi nőjük lesz mint erdőben a gomba
Még a bikini-alsót is lazán dobja hátra
Az a nő a hajón ha csak a kanja látja

Szeretné minden
Magyar ha Isten
Van akkor higgyen
Magában jobban kicsit
Menjen vitorlázni
Magyarokkal bármi
Történhet ebben
A messzi idegenben

Hogy a bikini-felsőket dobálják halomba
Annyi nőjük lesz, mint erdőben a gomba
Még a bikini-alsót is lazán dobja hátra
Az a nő a hajón, ha csak a kanja látja

 

Nyár volt, s blúzát a szél...

Nyár volt s a blúzát
A szél kibontotta
Egy felhőt vizsgáltam
Aztán meg rávonta
A nyirkos kis mellekre
A kezemet hátha
Szerelmesek leszünk
Aztán meg a lába
Közé terelgette
Mind az öt ujjamat
Én meg se mozdultam
S ő is úgy maradt
S álmodozni kezdett
Én meg csak azt tudtam
Hogy kiosont valami
A rétre a nyomunkban
S egyszer csak rájöttem
Hogy a húsunk szaga
Az övé ázott szalma
Az enyém vaspor meg naspolya
Aztán már megszoktam
Azt hogy többen vannak ebben a dologban
És csak szaporodtak
A bogarak, a hangyák
A bőrünkön mászkáltak
Egyet elmorzsoltam
A hasán s hátráltak
A többiek elhúzva
Az egyet aki meghalt
Volt ott szomorúság a
Madarak meg egy dalt
Ismételgettek én meg
Mint egy klipben
Arra integettem ahol
Gondoltam van Isten
S volt is ott valaki
Hátul a sötétbe
De hátha az ördög az
Hagytam a fenébe
Aztán már megszoktam
Azt hogy többen vannak
Ebben a dologban
És jeleket hagynak
De hiába jóslatok és
Hiába az álmok
Csak a rétre emlékszem
Meg a nőre ahogy áll ott

 

Házibuli Debrecenben

A konyhában valami fő, a nagyszobában
Helyi erőkkel táncolnak helyi nők
A félősök meg ülnek kint a ház előtt
A szellem mezején kerítenek le legelőt

Két nadrággombom beesett a vécébe
Egy túl vékony, túl nagy szemű lány
Szerint nincs az életnek sok értelme
Én meg nem találok papírt a karikán

De mindegy most anélkül is lehet
Hogy túlélek mindent ami velem ma itt lehet

A kisszobában egy nővel bábut csinálunk
Csikkekből meg egy fél narancsból
Aztán pöllentünk az erkélyen, fázva állunk
Zokniban jöttünk ki mikor elfogyott a bor

De mindegy most anélkül is lehet
Hogy túlélek mindent ami velem ma itt lehet

Béna őzikék isznak lenn a forrásnál
Mikor felébredek ők néznek engemet
Egy képről amin még pár szárnyas gyerek áll
És nézik Mária kezében mi lehet
De mindegy most anélkül is lehet
Velem itt valami amit régről ismerek
Szeretek veletek jaj

 

Disznók tánca

És egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti
Hogy az lett amit így
Pont nem akart itt senki
Az ördög tudja csak hogy mi volt a célja
De a húsunk került bele a moslékba
S a disznók mind felzabálták
S a Holdnál nézik a maguk árnyát
Az ól falán és járnak tőle körbe
Hátha úgy megszabadulnak tőle
És nézi az ördög és hátrébb nézi az Isten
És végül a szemük előtt
Táncol majd minden
S járják az ólban a disznók
S az árnyak is diszkrét diszkót
Működtetnek szerény haszonnal

Táncolj disznó napozz holddal
Egész éjjel minden éjjel lehetsz velem
Fogom a kezed,
Kipörgetlek, és elengedem
Táncolj disznó, napozz holddal
A Holdon nincs is sötét oldat
Egész éjjel, minden éjjel
Lehetsz velem a kezed fogom
Kipörgetlek és elengedem
Pörögj disznó napozz Holddal
A Holdon nincs is sötét oldal
Az árnyak is csak fénytős vannak
A fényt én hozom mindnyájatoknak
Egész éjjel minden éjjel
Lehetsz velem lehetsz velem
Fogom a kezed kipörgetlek
Kipörgetlek és elengedem
És egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti
Hogy az lett amit itt pont
Nem akart így senki
És nézi az ördög és
Hátrébb nézi az Isten
És végül a szemük előtt
Táncol majd minden

 

Pistike (A Malév gépen)

És átkelt a hajó a vízen
És kiszállt és nézett, hogy milyen
A túlsó part és hát más volt
Csak fehér házak és ápolt
Kertek, sok rózsaszín állat
Mindegyiken fehér szárnyak
Az oroszlán mer' olyan nagy volt
Félt mikkor repült és karmolt
Így hát őt kikerülték
A Malév gépek és benne az ürgék
Mutatták a kissrácnak
Hogy Pistike láttad ezt, láttad?
De Pistike semmit se látott
Mert titokban bombákat gyártott
Azért hogy valami legyen
Velünk és alighanem
A keze a nyomógombon
Pihent és várta, hogy mondjon
A belső hang olyat,
Hogy nyomjad a gombot Pisti.
Most sokat ne várj mert alattunk hajó
Megy a túlpartra ott a jó

Ne várj mert alattunk hajó
Megy a túlpartra ott a jó

 

Kifordult belsők közt

Kifordult belsők közt
Állandó zajban
Lábujjon lépkedett
S mert érezte baj van
Vigyázott a levesére
Óvón kenyérrel fedte be
Egy kiégett Ford ülésén
Még melegen megette
Aztán tovább lépkedett
A még langyos hamuba
S talált egy kulcscsomót
amivel kicsukta
Magát a világból
Vagy magából a világot
A lényeg hogy utána
Csak befelé látott
Egész szép réteket
Talált ott legbelül
Kis búvó patakkal
Ahová majd leül
A mókusok közé
majd a szerelme és ő

Az ember ott legbelül
Spájzajtón falvédő

Becsukta magára az ajtót
Belülről akasztotta be a kampót
Barkácsolt a szobájában egy hajót
És most ott ül benne
És megy is vele
Nem téved el soha se már
Mert becsukta az ajtót


Zár az égbolt

Maradunk élve, valamit mondunk
Mi okunk van rá, aki megáll
Homokos, vizes síkon az tudja
Tovább kell menni, szétnézni kár
Nem ott a parton van az a balkon
Szomorú nővel aki talán
Szeretni tudna egy ilyen bajszost
Aki egy cseppet se mediterrán

Igyekezz az égbolt zár
Igyekezz az égbolt zár

Talán egy déli tengerben délen
Nyirkos vaskorlát, langyos eső

Jól van majd holnap elhagyott csónak
Aljában alszom, és elhever ő

Valami ágyon Magyarországon
Balatonszárszón közelebbről
Mindenki alszik aki haragszik
Csak abban dolgozik némi erő

Igyekezz az égbolt zár
Igyekezz az égbolt zár
Igyekezz az égbolt zár

Úgy volt pedig hogy ki fogjuk bírni
Kíváncsi voltál, hogy kibírod-e
Úgy volt hogy mindig a másik hal meg
Más bolondul meg mi meg sose
Egy mutatványom van még ha látom
Hogy sokan néztek megmutatom
Nálam egy fénykép tessék csak nézzék
Bálnák a parton, de minek vajon?

 

Minden száj nyitva áll

Minden száj nyitva áll és a fény
Megcsillan a pillanat késhegyén
Aki él feláll, hogy biztos-e amit lát
Jönnek ki a tengerből a bálnák
S jönnek ki a fák közül az emberek
Akiknek azt mondták hogy nem lehet
Abból úgyse semmi amit gondoltok
A pillanat most mindenkit tetemre hív
Rakja föl mindenki a szárnyait
Nekem is van a szekrényben egy kis fehér
Verdesek de testem már túl kövér
S jönnek ki a fák közül az emberek
Akiknek azt mondták hogy nem lehet
Abból úgyse semmi amit gondol-
Tokkal vonóval
A mellbe csomóval
Gyöngyök disznóval keverve
Mind csak áll
Mint a bál
Előtt régen a Hamupipőke
De jönnek galambok
Segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?

Mennyi szép mozdulat
Halak üveg mögött
Nők dugás közben
Autók a sztrádán
Virágok tavasszal
Ablakok ősszel
Didergő királyok

Sok szép halálok
Besétál leteszi a vizes kalapját
És azt mondja
- itt leszek ezentúl
Te meg almát eszel bicskával
Váratlanul jöttél
- mondod, falatot rágva
Miért pont most jönnek ki
A fák közül az emberek
Akiknek azt mondták, hogy nem lehet
Abból úgyse semmi amit gondol-
Tokkal vonóval
A mellbe csomóval
Gyöngyök disznóval keverve
Mind csak áll
Mint a bál
Előtt régen a Hamupipőke
De jönnek galambok
És segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?

 
Dalszövegek
 
Cset (csak ha itt voltál akkor)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Más oldalak
 
Köszönöm, köszönöm!
Indulás: 2006-10-31
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.